2014. január 30., csütörtök

Quoridor, egy játék amely mindig lenyűgöz!

Vagyis nem a játék maga, hanem az a tény, hogy milyen meglepően tudnak viselkedni a gyermekek! Na jó, a játék is lenyűgöz :)
Quoridor Mini
A játék a Gigamic család egyik szuper darabja, létezik asztali (vagyis nagyobb kivitelezésű) és létezik utazó (kisebb, mini változat) és természetesen Quoridor Kid és Quoridor Pocket változatban is. Ne tévesszen meg senkit, hogy a dobozon az ajánlott életkor 8+, mert a fiúk 6 évesek és simán értik a játékszabályt, sőt az óvodájukban is van már, ahol a kisebbek is tudnak játszani vele.
Az alaptábla és a bábuk, valamit a barikádok (kis lapok) mind fából készültek. Ez már önmagába véve is plusz pont nálam. Vagy 2-en vagy 4-en lehet játszani, a cél pedig a saját bábunk átjuttatása a szemközti oldal alapvonalára. De! Vagy 1-et lépünk a saját bábunkkal, vagy pedig egy barikád (lapot) kell lehelyeznünk a táblára, amellyel az ellenfelünket tudjuk blokkolni az előrejutásban. Egyszerűen hangzik? Pedig tényleg nem az! Mert ha blokkoljuk az ellenfelünk útját, azzal magunknak is megnehezítjük az átjutást a túloldalra. Nagyon résen kell lenni, hogy magunk számára ne bonyolítsuk túl az átjutást, viszont kellően blokkoljuk az ellenfelünket. Az utat teljesen lezárni tilos!
Quoridor Kid

Nagyszerűen fejleszti a gyermek megfigyelőképességét, a logikus gondolkozásukat, az előre tervezést, a döntéshozást, a türelmet! Miközben eleinte az én gyermekeim is csak hipp-hopp lerakták az összes barikádot ész nélkül, később már óvatosabbak voltak, jobban megfontolták, hogy inkább lerakjanak egy barikádot, vagy lépjenek, haladjanak egyet előre. Vagyis elkezdtek gondolkodni! Meglepődtem, mikor a nagylányom megvert :)
Mi felnőttek is kipróbáltuk és nagyon tetszett nekünk is! Jókat szórakoztunk és szórakozunk akárhányszor elővesszük! Ilyen egy jó játék, nem véletlenül kapott számtalan nemzetközi díjat és elismerést!
www.akebiajatek.hu